Érszűkület otthoni kezelése fájdalommentesen
Ma már szinte népbetegségnek mondható a cukorbetegség és annak minden szövődménye. Ide tartozik az érszűkület is, ami nagyon sok fiatalnak és idősnek keseríti meg a mindennapjait. Szerkesztőségünk úgy döntött, kipróbálja a Tóth vállalkozás által készített aranycsizmát, amely a betegek visszajelzése alapján nagyon jó hatásfokkal rendelkezik.

Aranycsizma az érszűkület kezelésére – esettanulmány
Főszerkesztőnk már napok óta fájlalta a bal lábának alsó felét. Minden lépéskor szúró fájdalom nyilallt bele, nagyon nehézkes volt neki a járás. Elmondása szerint olyan érzése volt, mintha folyamatos erős izomláza lenne. Úgy döntött, kipróbálja egy hétig a kezelést, és megosztja az olvasókkal a tapasztalatait.
A csizma használata eléggé egyszerű. Valamilyen ülő tevékenységet kell végezni, amiben a láb nyugodt helyzetben van kb. 40 percen keresztül. Kollégánk minden este megmosta a lábát, és beült egy nagy fotelba és ölébe vette a laptopját. Közben folyt az érszűkület kezelése, és a csizma végezte a dolgát. Az első két nap után jelentős változás még nem volt tapasztalható. A harmadik napon jelentősen „könnyebbnek” érezte a lábát, sokkal jobban ment neki a járás. A hét végére a panaszok megszűntek, és mintha kicserélték volna. Szinte alig akartuk elhinni az egyszerű csizma gyógyító hatását.
A működési elv nem új, hiszen már az ókori egyiptomiak is ismerték a szén-dioxid jótékony hatását. A csizmás kezelést bárki elvégezheti a saját otthonában, nem kell más hozzá, csak hogy megrendelje magának a konnyulab.hu weboldalról az induló szettet, ami tartalmazza magát a csizmát és 10 darab patront, ami 10 kezelésre elegendő.
Jó egészséget és gyógyulást minden kedves olvasónknak!